 ÉLETE
Herman Ottó (1835. jún. 26. Breznóbánya – 1914. dec. 27. Bp.): természettudós, etnográfus, polihisztor, politikus. Szülei 1847-ben települtek át a Felvidékről a Miskolc melletti Alsóhámorba. Felesége Borosnyay Kamilla (1856–1916) írónő. –
A középiskolát Miskolcon, az evangélikus főgimnáziumban végezte, tanulmányai befejezése után géplakatos képesítést szerzett. Bécsben munkája mellett autodidakta módon rendszeres természettudományi tanulmányokat folytatott, bejárt a bécsi Természettudományi Múzeumba; a bécsi politechnikumot apja halála miatt nem fejezte be.
Hatévi dalmáciai katonai szolgálata után Kőszegen fényképészként dolgozott (1863-tól); megismerkedett Chernel Kálmánnal, akinek ajánlásával 31 éves korában a Brassai Sámuel igazgatta kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátora lett. Itt lépett tudományos pályára, s ekkor jelentek meg első írásai. Ekkor főként a madarakkal és pókokkal foglalkozott.
1875-ben került Budapestre, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi tárának őrsegéde lett (1875–1879). Elindította (1877) és szerkesztette a tár folyóiratát, a Természetrajzi Füzeteket.
A Természettudományi Társulat megbízta Magyarország pókfaunájának felkutatásával; a munka eredménye a háromkötetes Magyarország pókfaunája c. könyv, amelyben 314 pókfajtát írt le (ebből a tudományra nézve 36 új faj volt.). Közben politikai mozgalmakban vett részt, állást foglalt a Párizsi Kommün mellett (1871).
A Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt tagjaként kapcsolatban állt Kossuth Lajossal, akit Turinban többször is felkeresett (1887, 1892); Kossuth javaslatára Szeged országgyűlési képviselőjévé választották (1879).
Felhívta a figyelmet a filoxéra veszélyére (A phylloxera ügye Bp., 1877; A filoxera Bp., 1879), ismertette a külföldi védekezési módokat, s mivel felismerte, hogy a homokon nem pusztít a filoxéra, propagálta a homoki szőlőtermesztést.
Nagy része volt az Állatvédő Egyesület megalapításában (1883). A tudományos madártan, az ornitológia megalapítója Magyarországon. A Természettudományi Társulat megbízásából egy madárélettel kapcsolatos könyvhöz adatgyűjtés céljából Skandináviába utazott (1888). Megszervezte az ornitológusok II. nemzetközi kongresszusát Budapesten, amelynek nyomán a Magyar Nemzeti Múzeum égisze alatt létrehozta a Magyar Ornitológiai Központot (1893; Madártani Intézet néven ma is működik), amelynek haláláig igazgatója volt.
Az általa megindított Aquila (1894-től) c. folyóirat a hazai madártani kutatások központi orgánuma volt. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter megbízásából megírta hatalmas sikerű könyvét (A madarak káráról és hasznáról, 1901). A millenniumi kiállítás halászati és pásztorkodási részlegének rendezője (1896). Gyűjtötte a magyar „ősfoglalkozások” (halászat, pásztorkodás) népi szokásait és tárgyi emlékeit. Az 1885. évi Országos Kiállításon nagy sikert aratott halászati gyűjteménye. Továbbfejlesztett, s az Ezredévi Kiállításon (1896) bemutatott anyaga a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, majd a Néprajzi Múzeumba került. A Természettudományi Társulat megbízásából megírta A magyar halászat könyve c. kétkötetes monográfiáját.
A pásztorélet tárgykörében 1891-től végzett kutatásait kisebb-nagyobb tanulmányokban tette közzé, a hatalmas gyűjtött tárgyi anyagot kiállításokon mutatta be, de összefoglaló könyve megírására már nem maradt ideje. A 20. sz. elején a Magyar Mezőgazdasági Múzeum számára az ősfoglalkozások köréből akart gyűjteményt létrehozni, anyagából 1907-ben nyílt meg a kiállítás (a háborúk alatt a tárgyak nagy része elkallódott). Elkészítette a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát. A miskolci ún. Bársony-házi leletekben (1891) az ősember eszközeit fedezte fel; ezzel a magyarországi ősrégészeti kutatások elindítója, a Bükk hegység ősrégészeti feltárásainak kezdeményezője.
Élete végén gyakran időzött gyermekkora színhelyén, Alsóhámorban, Pele-lak nevű üdülőjében, amely ma emlékháza. Támogatta Miskolc és Borsod Vármegye Múzeumának megalapítását, amely 1953-tól a nevét viseli. A Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd elnöke (1892-től). A francia Becsületrend kitüntetettje (1900). Sírja Miskolcon a Hámori temetőben található (1965-től).
(Dr. Veres László szócikke a Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című műből. Bp. 2002. 371. old.)
FŐBB MŰVEI
1. Falco subbuteo Linné. (A kabasólyomról szóló első írása). Erdélyi Múzeum Egylet évkönyvei. III. 1864-65
2. Reliquia Petényiana. 1879.
3. Magyarország pók-faunája I–III. 1876–1879.
4. Természetrajzi füzetek címmel szaklapot indít 1877-ben, szerkeszti 1886-ig.
5. Ősi nyomok a magyar népies halászatban. Bp. 1885.
6. A magyar halászat könyve. I–II. Bp. 1887.
7. A halgazdaság rövid foglalatja. Bp. 1888.
8. Petényi János Salamon. Bp. 1891.
9. Az északi madárhegyek tájáról. 1893.
10. Aquila címmel madártani lapot indít, 1893-tól haláláig szerkeszti. Ma is megjelenő lap
11. A madárvonulás elemei Magyarországon. Bp. 1895.
12. Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet. Bp. 1898.
13. A magyar ősfoglalkozások köréből. Bp. 1899.
14. A madarak hasznáról és káráról. Bp. 1901-től több kiadást is megért.
15. A magyar nép arca és jelleme. Bp. 1902.
16. A madarak és fák napja Magyarországon. Bp. 1906.
17. Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország. Bp. 1907.
18. A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok. Bp. 1909.
19. A magyar pásztorok nyelvkincse. Bp. 1914.
20. Természeti képek. Bp. 1959.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
